463 kilométert tud egy töltéssel az új elektromos Kia Niro
A koreai gyártó friss részleteket közölt a népszerű crossover PHEV és tisztán elektromos változatairól.
A koreai gyártó friss részleteket közölt a népszerű crossover PHEV és tisztán elektromos változatairól.
A Fisker Ocean első példányait várhatóan az év végén vehetik majd át a megrendelők.
A Kia EV6 a nemzetközi autós szakújságírókhoz hasonlóan a magyar ítészeket is meggyőzte.
A BMW X5 méretű elektromos SUV elsőként Norvégiában lesz kapható.
Összesen egy olyan autó volt a döntőben, amely hagyományos motort használ.
A héten megkaphatja minden engedélyét a Tesla berlini gyára, ahol már az ünnepélyes megnyitóra készülnek.
A japán gyártó öt év után megújította népszerű kompakt elektromos modelljét.
Kipróbáltuk, hogy milyen a gyakorlatban a most először plugin hibridként és hamarosan villanyautóként is megvásárolható új Opel Astra, melynek dizájnja teljesen egyedi, technikai újdonságai azonban ismerősek lehetnek valahonnan.
A tuningszettnek köszönhetően egyrészt kicsit jobban néz ki az Enyaq iV, másrészt a vezethetősége is javul.
Ha az Európai Unión múlik, 2035-től már csak zéró emissziós új autókat lehetne árusítani.
Visszakerült a kínálatba a Volkswagen 80 lóerőnél alig erősebb kis elektromos kocsija.
Nem valószínű, hogy a város közepén duruzsoló dízelgenerátor a legjobb reklámja a környezetvédelemnek.
Az ID.Buzz kétféle kivitelben lesz elérhető, és akár 3,9 köbméternyi pakkot is szállíthatunk majd vele.
Két elektromosautó-modellt kínál tartós bérletbe, akár 72 havi futamidőre is az MVM Csoport, egy új szolgáltatás keretein belül. Havi fix összegért a használaton kívül szervizszolgáltatás, gumik, biztosítás is jár, ajándékba vezetéstechnikai tréninget adnak.
A dél-koreai gyártó nagyon friss modellje a KIA EV6, amely jókora lángokkal égett egy ütközés után.
A vállalat szerint 2025-től az elektromos és hibrid elektromos autók az eladásaik felét teszi majd ki.
Fény derült a bZ4X típusjelzésű elektromos szabadidő-autó árára.
Semmi köze a normál Megane-hoz, a villanyautók között a könnyűek közé sorolható, remek a vezethetősége és még a lassú töltőkön is egész gyorsan „tankolható”. Spanyolországban meghajtottuk a Renault tisztán elektromos hajtású új androidos kompaktját.
Emlékezetes, hogy a tűzveszélyes kocsik kapcsán azt kérték a tulajdonosoktól, ne nagyon parkoljanak más autók közelében.